2018. október 26., péntek
Kategória: Bulvár
Mellőzöttsége miatt mondott fel Veréb Tomi
By
Admin
Dated
0:05
Mellőzöttsége miatt mondott fel Veréb Tomi Munkalehetőségek hiánya miatt mondott fel Veréb Tamás. A napokban derült ki ugyanis, hogy a 24 éves énekes-színész elhagyja a Budapesti Operettszínházat, ahol éveken keresztül jelentős sikereket ért el. Sokak szerint döntésében közrejátszhatott, hogy a január végén leköszönő Lőrinczy György helyett Kiss B. Attila veszi át a színház vezetését, de Tamás cáfolta a feltételezést. – Nincs köze az igazgatóváltáshoz a döntésemnek. Már korábban megfogalmazódott bennem, és szeptemberben közöltem is ezt az intézmény igazgatójával. Korábban 10–12 előadásban játszottam, ezekből szinte az összeset levették a repertoárról, egyetlen nagyszerű szerepem maradt csupán, az István, a király címszerepe.
