2018. október 9., kedd
Kategória: Bulvár
Tanárnővel dulakodott a Bogaras szülők Tónija
By
Admin
Dated
0:05
Tanárnővel dulakodott a Bogaras szülők Tónija Ma este 22:00-tól indul a TV2 „iskolás” sorozata, a Bogaras szülők. A vígjátéksorozatnak már az első részében feltűnik, hogy a tanári kar sokkal bogarasabb a címben szereplő szülőknél. Talán mindegyikőjükön túltesz az iskola igazgatója, Tóni, akiről most kiderült az is, hogy gyerekként sem volt túl fegyelmezett. – Új napközis tanárnő jött, aki másképp bánt velünk, mint az előző. Ebéd után leckét írtunk, de én kifelé bámultam az ablakon, mert kinn fociztak a fiúk-számolt be a Borsnak kellemetlen élményéről a Tónit játszó Mészáros Máté. – A tanárnő egyszer csak megragadta a hajamat, mivel védekeztem megütött, és eleredt az orrom vére.