2020. november 9., hétfő
Kategória: Bulvár
Orosz Bernadett támadja a szakértői véleményt
By
Admin
Dated
23:06
Orosz Bernadett támadja a szakértői véleményt Miközben Orosz Bernadett bántalmazási ügyében még mindig a nyomozás zajlik, a súlyos testi sértéssel gyanúsított K. István által indított személyiségi jogi pernek már a második felvonását tartották tegnap a Miskolci Törvényszéken. Az érintettek jogi képviselőinek még mindig arról kellett nyilatkozniuk, hogy miképp akarják bizonyítani az igazukat. Mivel ez alapvetően egy jogi procedúra, az al- és felperes meghallgatása pedig csak később várható, K. István ezúttal távol maradt, Orosz Bernadett pedig félóra után távozott a tárgyalásról. A bántalmazási ügyben született orvosszakértői vélemény megállapította, hogy az áldozat sérülései az orrcsont hajszáltörésén kívül nyolc napon belül gyógyultak, de információnk szerint Bernadett ezzel nem ért egyet, ezért a polgári perben egy újabb szakértő kirendelését kérte.